FLÓRIÁN TÉR TERVEZÉS

Harmadik - kutyás tervezés az EBOVO egyesülettel

2017. május 18. 13:55 - OBVF

dsc_0025.jpgAkik használjuk a Flórián teret, mind egyetértünk, hogy a kutyák sétáltatására, szabadon engedésére nagy igény van a környéken élők részéről. Ugyanakkor, sokaknak éppen problémája akad azzal, hogy a téren szabadon engedik a kutyákat. Tegnap, azaz május 17-én egy olyan tervezési alkalmat tartottunk, amikor kimondottan a kutyás témát vettük figyelembe, és közösen próbáltunk olyan térrendezési ötletet találni, ami mind a kutyások, mind a nem-kutyásoknak megnyugtató. 17 órától a Népszigeti Kutyaiskola tartott kutyás foglalkozást, majd 18 órától vendégünk volt az EBOVO egyesület, akik a közösségi tervezésbe is bekapcsolódtak.

A május 17-i tervezési programot megelőzte a Népszigeti Kutyaiskola kutyasulija, aminek keretében Varga Péter beszélt a városi kutyatartás sajátos körülményeiről. Ezt követte néhány játékos gyakorlat, ahol a résztvevők a laza pórázon való sétáltatást gyakorolták. Az ingyenes kutyasulin még 3 alkalommal lesz lehetőség részt venni REGISZTRÁCIÓVAL.

A kutyasuli után elég sokan összegyűltünk, hogy megvitassuk a kutyák számára is megfelelő térrendezési lehetőségeket. Az EBOVO egyesülettől Csonka Berta mondta el eddigi tapasztalatait és ötleteit. A tervezés első felében egy esetleges KUTYAFUTTATÓ szükségességéről beszéltünk - kell-e egyáltalán, és ha igen, hova helyeznénk el a téren belül? Felmerült a kis- és nagytestű kutyák részére, szeparált futtatók elhelyezése is.

A kutyások szeretik szabadon sétáltatni a kutyákat és kifejezték félelmüket, hogy ha csak egy kutyafuttató kerül kihelyezésre, akkor jóval kisebb tere lesz az amúgy nagy mozgásigényű kutyáknak. Sok panasz merült fel azokkal kapcsolatban, akik nem figyelnek oda kellőképp az esetleg agresszív, vagy nem behívható kutyájukra. Beszélgettünk arról, hogy milyen házirenddel lehet biztosítani, hogy a kutyafuttatót mindenki megfelelően és rendeltetésszerűen tudja használni. Felmerült egy kutyás játszótér kialakításának ötlete is. 

A kutyafuttató mellett fontos volt még a kutyás infrastrukturális elemek tervezése, pl. kutyapiszok-szemetes, zacskók, kutyás fürdető kihelyezése. Képzeletben berendeztük a kutyafuttatót és a park kutyás-infrastrukturális fejlesztésének lehetőségeit is végiggondoltuk. 

A tervezés végére a különböző állásponton lévők is megegyeztek abban, hogy szükség van kutyafuttatóra, illetve emellett, a téren belül egy kutyabarát zóna kijelölésére is. Reméljük, hogy a tér szétosztása kutyabarát és nem kutyabarát területre, illetve a kutyabarát területen belül egy zárt futtató kialakítása a legtöbb helyi lakó számára kielégítő megoldást jelent. 

Képgalériánk a harmadik (kutyás) tervezési alkalomról:

Van véleményed a témáról? Szeretnéd megosztani velünk a tértervezéssel kapcsolatos ötleteidet? Várunk szeretettel ma 18:30-kor a KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS sátránál, a Flórián téren. 

 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása