FLÓRIÁN TÉR TERVEZÉS

Koncepcióterv

2017. október 06. 11:37 - OBVF

2017. november 15-én, 18 órakor tartottuk meg a Flórián tér közösségi tervezés záróeseményét, a tervbemutatót. Ezen az esten felelevenítettük a közösségi tervezésen elhangzott ötleteket és megmutattuk, hogy ezek hogy formálódtak egy koncepciótervvé. A koncepcióterv készítői a Garten Studio Kft. tervezői voltak. Vastagh Gabriella, Bárány Borbála és Hollósi Vivien mutatták be, hogy milyen formában újulhat meg a Flórián tér, ha a koncepcióterv eljut a kivitelezésig.

florian_koncepcioterv.jpg

A terv kialakításánál egyrészt feldolgozásra került a közösségi tervezők által összerakott előzetes terv, másrészt a tervezések alkalmával a tervezőkben is kialakult egy koncepció, melynek mentén megalkották az itt látható koncepciótervet. Az alaprajzot a LÁTVÁNYTERVEK tették szemléletessé. 

A tervezők figyeltek az alábbiakra:

  • a koncepcióterv illeszkedjen a közösségi tervezésen részt vevő, környéken élők vágyaihoz,
  • a Flórián tér vitathatatlan értékei - a tágasság, zöldfelület, parkos jelleg uralkodók maradjanak,
  • a téren található római kori emlékek, tehát az örökségvédelem jól érvényesüljön a tér fejlesztésének arculati irányaiban,
  • kapjanak külön területet a szabadon kutyázni vágyók,
  • legyen vizes elem a területen,
  • alakuljon ki egy középpont, közösségi tér a parkon belül, ami alkalmas találkozásra, megállásra és a romkert információs pontjául is szolgálhat,
  • legyenek sport- és játékfunkciók a téren, de csak kis területet elfoglalva a zöldből,
  • a tér rendezettsége, infrastrukturális fejlődése biztosított legyen. 

A tervbemutatón a résztvevők jól fogadták a tervet és egyetértettek a tervezők meglátásaival, ötleteivel is. Elhangzott néhány kérés, kérdés, ami megfontolásra érdemes és a koncepcióterv műleírásában még tovább pontosítható. 

florian_romkert_madartavlat.jpg

 tabor-tengely-tavlati.jpg

deszka.jpg

 

komment
süti beállítások módosítása