FLÓRIÁN TÉR TERVEZÉS

A Fővárosi Önkormányzat folytatja a Flórián téri park fejlesztésének tervezését

2022. június 24. 09:31 - OBVF

florian03.jpg2022-ben, 5 évvel a korábbi közösségi tervezés után végre folytatódik a Flórián tér fejlesztésének tervezése! A park tulajdonosa, a Fővárosi Önkormányzat az idei évben elkészítteti a kiviteli terveket, ami egy újabb lépés a parkfejlesztés megvalósulásához! 

Tovább
Szólj hozzá!

Flórián tér közösségi tervezés 2016-2017

2018. január 31. 16:29 - OBVF

Az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő csapatának szervezésében 2017 májusában tartottuk meg a két hetes közösségi tervezési eseménysorozatot. Kitelepültünk, és két héten keresztül majd’ minden nap találkoztunk a Flórián tér használóival, akik elmondhatták nekünk a parkkal kapcsolatos meglátásaikat. Nyolc tervezési alkalmat hirdettünk meg, ezen túl pedig a térhasználatot tudatosan erősítő, edukatív jellegű programokat is szerveztünk (pl. kutyaiskola, történelmi séták, szemétszedés, szabadtéri jóga és sport programok). A teljes programsorozat május 12. és 27. között került lebonyolításra.

A kitelepülésünk helyszíne a Flórián téri park volt, ahol sátrakat, asztalokat és székeket állítottunk fel, ezzel máris egy közösségi helyet teremtve a területen. A sátrunk mellett helyet kapott egy szabadtéri kiállítás is, melynek keretében a Flórián tér múltját, jelenét és jövőjét is bemutattuk. Izgalmas történelmi pillanatképek, régi térképek, fotók, légifelvételek prezentálták a terület gazdag múltját, amit szívesen böngésztek az arra járók. A jelen pillanatot a Garten Studio által készített, az aktuális állapotokat tükröző alaprajzokkal mutattuk be (geodéziai felmérés, faállomány, parkolók, közmű-térkép). Egy nagyméretű krétatáblán pedig bárki felrajzolhatta a térrel kapcsolatos ötleteit, elképzeléseit – vagyis a vágyott jövőképet. A tábla mellett helyet kapott néhány előkép, (pl. burkolattípusok, árnyékolási technikák, romkertek), valamint a Garten Studio által készített inspiratív tanulmányterv-vázlatok is.

RÉSZLETES BESZÁMOLÓ A TERVEZÉSI ALKALMAKRÓL ITT >>>

A közösségi tervezés eredménye

A nyolc tervezési alkalom, illetve a koncepcióterv bemutatás végére tisztán látszott, hogy a Flórián tér környékén élők és a teret aktívan használók szeretnék a tér megújulását, de csak olyan mértékben, hogy a jelenlegi legfőbb érték, a tágas zöldterület-jelleg sértetlen maradjon.

A járófelületek megújulása fontos, de a parkos jelleghez illeszkedve, a már kitaposott gyalogutak figyelembevételével. A sétányok a leginkább használt utakon alakulnának ki, a romkert illetve a környező buszmegállók és közlekedési csomópontok könnyű és gyors megközelítésével.

Az örökségvédelem kérdése a Flórián téren kiemelten fontos, ezért a folytatásban szükséges lehet a terület talajradaros feltérképezése is.

A sportfunkciók közül a rekortán futópálya maximális támogatottságot élvez, annak nagyon sokan örülnének. Szintén egyértelmű szükség van egy kültéri fitnesz és street workout eszközökre is, valamint ping-pong és sakkasztalokra. A nagyobb sportlétesítmények ötletét elvetette a közösség, viszont a BMX-es fiúk által felvetett játéktérnek igyekszünk megfelelő helyet találni.

Az infrastrukturális fejlesztés alapvető fontosságú – leginkább a megfelelő
közvilágítás, a sűrűn járt sétányokon a megfelelő burkolás kialakítása, funkcionálisan jól használható utcabútorok, padok elhelyezése, illetve a szemetesek lecserélése zárható, praktikusabb verziókra. A nyilvános WC ötlete alapvetően támogatásra talált, a takarítási, fenntartási felelősség pontosításával együtt. A víz megjelenése népszerű ötlet, leginkább ivókút, esetleg kisebb tó, vagy csobogó formájában.

A közösségi terek kérdése megosztó volt. A tervezéseken megjelenők és a kitelepülésen minket megszólító járókelők nagyobbik része támogatná egy kávézó vagy más közösségi tér megjelenését, de jópáran voltak azok is, akik a tértervezőn vagy a tervezési alkalmakon személyesen állást foglaltak a vendéglátó egység ellen. Láthatóan az alkoholfogyasztás megjelenésétől félnek a legtöbben, és az ezzel járó negatív következményektől, például a vandalizmustól. Ha tervezünk fogyasztásra is alkalmas közösségi létesítményt a téren, akkor szabályozni kell a kínálatot és a nyitvatartási időt is.

Összegezve, a terület olyan fejlesztése a leghatékonyabb, ami kiszolgálja a főbb területhasználó csoportok igényeit, ugyanakkor maximálisan tekintetbe veszi a környéken élő magas számú lakóközösség érdekeit, nyugalomra való igényét és életterét.

Tervbemutató és bírálati alkalom

A terv kialakításánál egyrészt feldolgozásra került a közösségi tervezők által összerakott előzetes terv, másrészt a tervezések alkalmával a tervezőkben is kialakult egy koncepció, melynek mentén megalkották a KONCEPCIÓTERVET. Az alaprajzot a LÁTVÁNYTERVEK tették szemléletessé. 

A tervezők figyeltek az alábbiakra:

  • a koncepcióterv illeszkedjen a közösségi tervezésen részt vevő, környéken élők vágyaihoz,
  • a Flórián tér vitathatatlan értékei - a tágasság, zöldfelület, parkos jelleg uralkodók maradjanak,
  • a téren található római kori emlékek, tehát az örökségvédelem jól érvényesüljön a tér fejlesztésének arculati irányaiban,
  • kapjanak külön területet a szabadon kutyázni vágyók,
  • legyen vizes elem a területen,
  • alakuljon ki egy középpont, közösségi tér a parkon belül, ami alkalmas találkozásra, megállásra és a romkert információs pontjául is szolgálhat,
  • legyenek sport- és játékfunkciók a téren, de csak kis területet elfoglalva a zöldből,
  • a tér rendezettsége, infrastrukturális fejlődése biztosított legyen. 

A tervbemutatón a résztvevők jól fogadták a tervet és egyetértettek a tervezők meglátásaival, ötleteivel is. Elhangzott néhány kérés, kérdés, ami megfontolásra érdemes és a koncepcióterv műleírásában még tovább pontosítható. 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása