FLÓRIÁN TÉR TERVEZÉS

Egyeztetés az Örökségvédelmi Központtal

2017. július 13. 14:14 - OBVF

limes_egyeztetes.jpgJúlius 12-én a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi Központ munkatársaival egyeztettünk. A találkozót tervezőink, a Garten Studio munkatársai szervezték, hiszen a koncepcióterv elkészítéséhez fontos tudni, hogy milyen kulturális örökségvédelmi szempontokat érdemes figyelembe venni a Flórián kapcsán.

Az örökségvédelmi kérdést az teszi különösen izgalmassá, hogy Magyarország, más Duna-menti országokkal együtt pályázik az UNESCO világörökségi listára kerülésért, méghozzá a Duna mentén található LIMES - az egykori római, szárazföldi védvonal, határ - mentén fennmaradó régészeti és kulturális örökség okán. Ha felkerülünk az UNESCO listájára, akkor a Flórián tér még jelentősebb ponttá válik a főváros és Óbuda területén belül, hiszen a világörökség részeként tartják majd nyilván.

Ez azt jelenti, hogy bizonyos örökségvédelmi szabályozások lehetnek érvényben ezen a területen, ugyanakkor turisztikailag sokkal jelentősebb pontjává válhat Budapestnek, tehát a fejlődése - reméljük - elkerülhetetlenné válik!

Az Örökségvédelmi Központ munkatársai elsősorban a lehetőségek felől közelítettek a Flórián sorsához. Nagy örömmel fogadták azt, hogy közösségi tervezés zajlott le a téren, tetszett nekik az a terv, amit a környéken élők bevonásával állítottunk össze. A beszélgetés nagyon inspiráló volt, mert kaptunk szép példákat, hogy a világon máshol, hogyan oldják meg, hogy egy terület védi a kulturális örökséget, ugyanakkor élhető és kiszolgálja a környéken élők igényeit. Megegyeztünk abban, hogy egy megszépült, modern Flórián téri park sok ember életminőségére jó hatással lehet, és fejlesztése jót fog tenni a kulturális örökségnek is. A Flórián téren lévő régészeti emlékek megőrzése, felderítése közös érdekünk, amiből a környéken élők is profitálhatnak. Hiszen ha ezek az emlékek felkerülnek a Világörökségi Listára, az előrelendítheti a Flórián tér sorsát.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása